Az ARC-ról jelentjük!

A Gran Canaria-i Las Palmas ad otthont az Atlantic Rally for Cruisers ( Atlanti-óceáni átkelés ) rajtjának és az arra való felkészülésnek, mely egy hétig tartó karneváli hangulatban kerül megrendezésre.

Vasárnap tartották az ünnepélyes megnyitót, kitűnő időben több százan vonultak fel a kikötőben a helyi rezesbanda kíséretével, hogy felvonják a versenyen induló 20 különböző nemzet lobogóját a kikötő zászlórúdjaira!

A megnyitó ünnepségen Andrew Bishop, az ARC-ot szervező World Cruising Club ügyvezető igazgatója mondott köszönetet a helyi vezetőknek az elmúlt 23 évben megvalósult szponzorálásért, hogy Las Palmas ad otthont a verseny indulásának. Ezt követően a tradicionális Don Pedro Nemzetközi Dinghy Verseny vette kezdetét, mely a kikötő egyik végéből a másikba mentőcsónakokon történő eljutást jelent. A díjátadásra grillparti keretében került sor, ahol a vitorlázók megízlelhették a rájuk váró egy hetes felkészülés társasági és fizikai élményeit is, ugyanis rengeteg szeminárium készíti fel a résztvevőket és az ismerkedést is biztosítják az esti programok!

Zoltán naponta élőben tájékoztatott minket a felkészülésről, az átélt élményekről és tapasztalatairól.

Kövesd beszámolónk minden nap!

2008.11.17.

A nap számtalan új dolog megismerésével telt. Megérkezett a csapat második fele és a nap nagyjából a kikötőben telt el workshopok és szemináriumok keretében. Zoltán a GRIB fájlok rejtelmeit tanulmányozta egy előadás keretében, melyek az óceánon email-en keresztül fogják tájékoztatni a legénységet a megfelelő időjárási adatokról. Az előadást Chris Tibbs tartotta, aki az RYA időjárás tankönyvét is írta. A Rally ideje alatt naponta küldenek a hajókra email-t, illetve az SSB rádió hálózaton sugározzák majd az időjárás előrejelzést, de Chris külön elkészíti a 24 órás előrejelzést és a 24 órás kitekintést is a verseny számára minden nap.

Előadást tartottak az állókötélzet ellenőrzéséről és minden olyan hasznos szerelési tanáccsal ellátták a tulajdonosokat és a legénységet, ami az óceánon a napi rutin része kell majd, hogy legyen, mint például a leállt generátor megjavítása!

Az este Happy Hour-rel és a csapatok vacsorájával, valamint a 13 - 15,5 m hosszú hajók legénységének bulijával zárult az ARC bárban.

2008.11.18.

Ma már a pontonokon  hömpölygő tömeg szorgosan hordta a piacon és szupermarketekben vásárolt élelmiszereket, színes gyümölcs és zöldség kavalkádot, stb... .

Számos jacht, köztük Zoltánék is kihajóztak, hogy az idejüket kihasználva próbát tegyenek az óceánon és szokják a társaságot és a környezetet! Fontos, hogy felkészült, de legfőképpen, hogy egy Csapatként vágjanak neki az óceáni kalandoknak vasárnap.

Zoltán üzenete 21:29-kor a következő volt: "Most van ma először szusszanásnyi időnk. Kint voltunk, remek volt, ketten hamar kidőltek a hullámoktól. Ma javították a spirudat de holnap már spinakkerezünk. Tesztelték ki milyen kormányos, eddig jó vagyok. Már nagyon indulnék."

Zoltán képességeiben biztos voltam. Kiváló óceáni veteránként fog hazatérni, remélem minden pillanatát kiélvezi a felkészülésnek és majd az átkelésnek is egyaránt. Ilyen óceáni körülmények és élmények mellett nagyon gyorsan telik az idő.  

2008.11.19.

Zoltán üzenete 20:15-kor: " Ma mégsem vitorláztunk, felpróbáltuk a viharvitorlákat, a spinakkert, meg feltöltöttük az élelmiszer készleteket a 2-hetes útra. Álomszép hajók társaságában indulunk."

2008.11.20.

Zoltán üzenete 21:50-kor: "  Délelőtt kintvoltunk spinakkerezni aztán hamar bejöttünk, mert a first mate fejére rázuhant a spi bum. Megnézette dokival, de nincs gond. Du.4-8-ig megint kimentünk spinakkerezni, most elfáradtam, de nem a hajózásban, hanem egymás kerülgetésében. Már azért is jó lesz ha elindulunk, mert a fél társaság mindig aludni fog az őrségváltás miatt. Egy pasas átment a másik hajóra mert az gyorsabb és száguldozni akar. Ma volt helikopteres mentési bemutató de sajna éppen vizen voltunk. Úgy tűnik az időjárás miatt nem megyünk a Zöldfokiig jóval előtte célra tartunk"

2008.11.21.

Zoltánnal telefonon beszéltem, a kikőtőben tartózkodtak és a hajóval foglalkoztak egész nap. Kellett is nekik, mert elfáradtak a spinakkeres gyakorlatok alatt. A first mate feje kemény fából lehet, mert Zoli elmesélése alapján nagyot szolt a spi bum, ő biztos megtántorodott volna, de Sam-nek kutya baja sem lett.

2008.11.22.

Vészhelyzetek és jelzések leadását beszélték ma át a csapattal, kiosztották a feladatokat, őrségbeosztást, stb..

Némi fennakadás volt az ember a vízben szituációnál, ugyanis az angolok azonnal reagálnak a vitorlákkal, hogy ne távolodjanak el jobban; MOB gombot aktiválnak a GPS-en miközben beindítják a motort, majd leadják a MAYDAY-t ember a vízben üzenettel és pozíciókkal, így kérik a segítséget. 

Ezzel szemben Zoltán a GOC vizsgán a PAN PAN-jelzést alkalmazta ilyen esetben!?  Sikerült a két félnek megállapodnia azzal a kitétellel, hogy amennyiben Zoltánnak kell leadnia jelzést ilyen esetben, mindenképpen MAYDAY-t ad le a többiekért. De reméljük erre sem, és fordítva pláne nem lesz szükség erre a gyakorlatra! ;-)

Zoltán üzenete 21:51-kor: "Szia Balázs! 12.40- kor startolunk, St.Luciáról jelentkezem, még egyszer köszi hogy az utolsó pillanatban ilyen frankón össze tudtad kalapálni az utat.

Még beszéltem Zoltánnal üzenetét követően, az Ő vészhelyzet feladata a Grab Bag (életmentő felszerelés) megragadása és tutajba elvitele lenne hajóelhagyás esetén! De erre nem lesz szükség!

Ha észrevételed lenne a GOC-on kért "ember a vízben" esetén szükséges jelzés leadásáról, kérem jelezd a challenge@balasailing.com -on!

2008.11.23.

Zoltán üzenete 12:08-kor: 

"Szia Balázs! Kihajóztunk, várjuk a startot."

"2 csoportban tartjuk az őrséget, 3-4 óránként"

Nagyon izgalmas percek voltak ezek, hiszen én a vasárnapi ebédnél, Zoltán pedig a startvonal előtt várta ugyan azt a pillanatot; hogy elkezdődjön az ARC 2008 és Zoltán álma, mely a BALASAILING álmát is valóra váltotta. 

2008.11.25.

A hajók napi logja egyszer frissül az ARC honlapján, ez alapján a 197. helyen haladtak délnyugat felé a kedvezőbb északkeleti szeleket keresve.

2008.11.26.

12.00-kor frissültek az adatok; még 2417 mérföld áll előttük, 5 csomós sebességgel haladnak.
217 fokos irányt tartanak, tehát délnyugatnak hajóznak!

A tegnapi 197-ik helyről a 84. helyre ugrottak elő, ( a helyezések a céltól való távolság alapján rangsoroltak minden adatfrissítéskor )

az elmúlt 24 órában 128 mérföldet tettek meg!
 
2008.11.28. 

A helyezést ma nem látjuk az ARC honlapján, azonban helyzetük N 18° 10' 0" W 22° 13' 0", 7 csomóval haladnak 208 fokos irányt tartva, nagyon közel a Zöldfoki-szigetekhez és még 2242 mérföld van előttük a célig!

2008.12.01. 

Zoltánék a 111-i helyen haladnak karibi céljuk felé, helyzetük N 16° 25' 0" W 29° 40' 0" volt a déli frissüléskor. Korábban jobb csapáson haladtak, de egy Gybe-olás után ismételten a nagyobb szeleket használva 223 fokot hajóznak. Sebességük 6 csomó, és még 1814 mérföld van előttük a nagy kékségből. 

2008.12.04.

Az elmúlt napok eseményei érdekesen alakultak. Egy alacsony légnyomású időjárási front megzavarta teljesen a passzát övet, így számos hajó nagyon gyenge szélbe került, ami az igazán nagy vas hajókat a verseny feladására kényszerítette, hiszen a hajók teljes charter kihasználtsággal futnak majd a Karib-i térségben és időre oda kell érniük! Egy 40-50 tonnás hajót a 10 csomó alatti szél nem tud röpíteni, azonban Zoltánék Beneteau 47.7-es nem ebbe a kategóriába számít, ők tartják a 6 csomós átlagot és jelenleg a 90. helyen 227 fokot hajóznak. Most tartanak útjuk felénél, még 1475 mérföld van előttük.

Osztályukban a Racing Class A-ban a 9-ik helyen versenyeznek éppen!

Jól látszik, ahogy az erősebb szelek határán haladnak, kihasználva minden lehetséges előnyt! Remélem jól érzik magukat és élvezik a meleg napsütéses hátszelezést a nagy kékségen! 

2008.12.08.

A hétvégén azon tűnődtem, hogy mennyi minden történt az elmúlt héten velem, mi mindent csináltam például vasárnap. Aztán átvillant a tudatomon, hogy az óceán közepén vajon mennyire gyorsan pereg le az adott őrség ideje?! Hogy élik meg a végeláthatatlan horizont monoton látványát?

Itt tomboló szeleket jósolnak, az ARC-on pedig zavart szélcsendes, inkább gyenge szeles idő jellemzi az átkelést. Ennek ellenére is, van olyan hajó, aki jobban szerelt, jobban választott útvonalat és ennek megfelelően tegnap reggel helyi idő szerint 08:44 -kor elsőként ért célba a St. Lucia-i Rodney-Bay-be a Swan 82-es DreamCatcher KM . Én 2006-ban voltam ezen a hajón a Southampton-i boat show-n és azóta szerelmes vagyok a designjába és a minőségre amit ez a csodás Swan képvisel szerény 6 millió angol fontos árával. A teljesítménye ezúttal: 2700 mérföld-et, 13 nap 23 óra 44 perc alatt hajózott le!

A parton igazi karibi hangulat és a tradicionális rum punch fogadta az első befutókat, akik remek állapotban és hangulatban értek partot.

A mezőny többségének még 1000 mérföld van vissza a célig, és körülbelül szerdától kezdődően fognak tömegesen megérkezni a célhoz.

Zoltánék a 110-ik helyen 271 fokkal tartanak céljuk felé, azonban csak 5 csomó a sebességük, 1000 mérföld áll előttük, tehát legalább 5 nap kell még a partraérésükhöz, ami azért is fontos, mert december 14-én már indul is Zoltán gépe vissza, hogy fentről is megtekinthesse a lehajózott utat.  

2008.12.09.

A vége igazán emlékezetes lesz?! Végre kedvező, erős szelek érték el Zoltánékat, 8 csomóval hasítanak a cél felé és már csak 636 mérföld volt hátra a nagy utazásból ma délben a log közétételekor. 

Ezelőtt három nappal a verseny divízióból a túra divízióba kellett avanzsálniuk magukat azzal a döntéssel, hogy motort indítottak. Pár versenyzőnek ugyanis el kell érnie korábban induló repülőiket, így a döntést együttesen meghozták és ott ahol nem volt szél, motorral haladtak tovább! Remélhetőleg most már élvezik az igazi erős szeles spinakkerezést.  

2008.12.11.

Már csak 290 tengeri mérföld állt a csapat előtt a mai riport alapján, nagyjából holnap délutánra várják, hogy megpillantsák a szárazföldet 3 hetes útjuk után először. 

Végre a passzátnak megfelelő élményekben van részük, már nem zavarja az alacsony légnyomású időjárás őket, már volt, hogy 12 csomós sebességet is élvezhettek a 15-25 csomós szélben genuával és nagy vitorlával.

A hajó üzenete alapján az utolsó hagymát is elfogyasztották, nincs már tejük, se rágcsálni valójuk. Ha még egy este chilit kell enniük, joggal jelentkezhetnek Mexikói útlevélért! A beszélgetések központjában az ételről való képzelgések állnak.

A megtett 2500 mérföld során túlélték a skipper ipod-ján lévő legjobb Rod Stewart válogatást, készen állnak bármire!

A tegnapi napról az alábbi rutint jelentették:

"...még 400 tengeri mérföld van hátra, megteszünk mindent, hogy elérjük a repülőket. Génua le, spinakker fel, spinakker le, génua kitámasztva, génua le, fok kitámasztva, fok le, motor bekapcsol, génua fel, motor leáll, fél zuhany miközben egy zivatarfelhő vonul el, génua le, motor be. Azért élvezzük még az utolsó napjainkat nappal a hátunkban, delfinekkel az orrban kora reggel; a tésztát ebédre; spinakker árnyékában pihegve a délutánt; a csodás naplementéket és a holdvilágos esti őrségeket, melyet a hullócsillagok látványán szintén elcsodálkozó repülőhalakkal való testi találkozásunk zavar csak meg. Kifogytunk a gyümölcsökből, édességekből és már csak a szárított gyümölcsökkel probálkozunk..."

Zoltánék átlag 7 csomóval közelítenek a kikötőbe, ahol már várja őket a helyiek csodás friss gyümölcseiből összeállított gyümölcskosara és a már befutottak bátorító hajókürtjei és a gratuláció, melyet mind nagyon megérdemelnek majd.

Zoltán, a magyar hatóságok igényeinek megfelelően vezette a hajónaplóját, melyet ellen is kellett jegyeztetnie a legénységgel. Persze ezt nem igen tudták elhinni, így Zoltánt a Titokzatos Magyarnak (Enigmatic Hungarian) becézték egymás között, hiszen nem értették miért irogat olyan szorgosan magányában!

Remélem azért jutott ideje az óceán kalandjainak az átélésére is!

2008.12.12.

Még 16 óra hátszeles száguldás élménye vár Zoltánékra, holnap a hajnali órákban érnek Rodney Bay kikötőjébe. Nagyon jó kelet-északkeleti szelek fújnak végre, lesz lehetőségük az igazi óceáni élmények megtapasztalására.

Eddig már 56 hajó ért célba, van hogy 5-6 perces különbséggel futnak be hajók.  Zoltánék jelenleg a 87. helyen versenyeznek, 7 csomóval haladnak 266 fokot hajózva és kevesebb mint 100 mérföld van hátra a céltól.   

A hajó üzenete:

"...ki gondolta volna, hogy egy ruhafogas és pár méter ragasztószalag milyen hatékonyan tud 11 "bolond" embert 3000 tengeri mérföldön keresztül szállítani!? (induláskor a spinakker bummot meg kellett reparálni - a szerk. megjegyzése)

Természetesen a "bolond" szó itt kizárólag egy pozitív jelző, és arra az izgalomra jellemző amikor a zápor pár cseppje mindenkit a zuhanyzás élményére sarkallt egy kis meztelenkedéstől sem riadva vissza a fedélzeten. Persze ez az Úr vicce, hiszen napnyugta után megérkezett a mindenki által óhajtott kiadós eső, amikor az épp aktuális őrség pont tetőtől talpig viharruhában volt! Ott fenn még biztosan most is kacag rajtunk.

Az izgalom nagyszerű érzése tölt el mindenkit és egyre többet bolondozunk a végéhez közeledve. A kevesebb mint 100 mérföld és a mind több hajó felbukkanása a horizonton egyértelműen a végét jelzi utunknak. Egy nagyon hosszú útnak, melyet Las Palmas-tól folyamatosan hajózunk. Mely talán a leghosszabb útja legtöbbünknek, melyet valaha megtett vagy meg fog tenni.

21 nap..., mely 6 nappal több mint amire legtöbbünk mentálisan felkészült és ennek a mentális egészségre gyakorolt hatása egyre inkább szemmel látható. Alig várjuk a vízszintes, statikus világot, ahol az embernek nem kell majd végre oldalvást pisilnie, vagy az ágy szélébe kapaszkodva aludni, sem főzni, elmosogatni, felmosni a folyamatosan változó dőlési szögekben melye -45 és +45 fok között változik.

Hé! Ha valami vicceset akartok látni, gyertek nézzétek meg ahogy a partra lépünk St Lucia-n szombat hajnalban! Biztosan mulatságos látványt nyújtunk majd."

2008.12.13.

Kapitány, kapitányom! 

Különleges nap ez a BALASAILING és Winter Zoltán Kapitány számára egyaránt!

Jelenleg a hajó pozíciója N 14° 3' 0" W 60° 58' 0", mely a St. Luca-i Rodney Bay-kikőtő pontos koordinátája.

Winter Zoltán, a BALASAILING Atlanti-óceáni nagykövete 2008.12.13-án, 19 nap 15 óra 57 perc 19 másodperc hősies kűzdelem után helyi idő szerint 04.37.19-kor 92-ként futott be csapatával a 220-as mezőnyből a célba.

Zoltán első hívását Budapesti idő szerint 14.29-kor kaptam, de csak később tudtunk beszélni...

Hihetetlen élmények tolultak fel Zoltánból, szerettem volna órákig hallgatni, de sajnos csak pár szóra volt lehetőségünk, azonban azt hiszem ez a mondat mindent elárul az óceáni kalandokról, melyeket a BALASAILING kínál a kihívásokat kereső és azokat vállaló vitorlázóknak:

"Balázs, ez nem is az óceán, ez egy csoda!"

- Köszönöm Zoltán, örülök, hogy sikerült megvalósítanom óceáni álmodat és tiszta szívemből gratulálok a kapitányi címedhez, melyet joggal érdemelsz ki ezután! - 

Zoltán elmesélte, hogy összesen négy vitorla szakadt, az alba, a spinakker bum és az azt tartó csonk is eltört, ahol ő már reffelt volna, a kapitány nem hagyta és végig a lehető legtöbbet hozták ki a hajóból.  Míg én a szél hiányáról írtam, a csapat számára a 3-4 méteres oldalról jövő hullámzás mellett a 25 csomós szélben teljes vitorlázattal és helyenként spinakerrel való kormányzás jelentett fizikai kihívásokat.

Zoltán a hullámok és a rohanó 47.7-es Beneteau kezelésében professzionális gyakorlatra tehetett szert és úgy gondolom egy darabig nem lesz olyan időjárási viszony, melyet ne tudna helyén kezelni ezek után.  

Ami számomra a legfontossabb és azt hiszem mindent elárul a nemzetközi környezetről, melybe a BALASAILING szervezi vitorlázóit, hogy az egy hónap összezártság teljesen konfliktus mentes volt Zoltán számára!

Megjegyzésként egy apró történet az izoláltságról, mely ilyenkor megállítja az időt az óceán kihívóinál: Zoltánra rákérdeztem, hogy hogy tervezi az indulást visszafelé és ő teljesen úgy tudta, hogy ma már vasárnap van, meg is szervezte az útját a reptérre, pedig ma még hatalmas partin tud résztvenni csapatával, hiszen egy teljes napja van még az indulásig! Bizony nehéz lesz most nekik visszailleszkedni a társadalomba egy hónap teljes elzártság és mikro környezet után. 

Képzeld el mikor 3 óránként éled a napjaidat 3 héten keresztül, átélsz két napot  és két éjszakát egy nap alatt. Nincs más csak a tájoló, a tajtékos hullámok, a görbülő horizont, a rádboruló égbolt, a napfelkelte, a ragyogó nap, a szél hangja, a víz ringatása, a csodás naplemente, majd hírtelen a zsufolt repülőre ülsz és hazajössz a hidegbe és a recesszióba...! De van egy jó hírem!

A BALASAILING lehetővé teszi, hogy mindig el tudj menekülni a természet legcsodálatosabb rejtekébe, az óceán kihívásaiba! 

Zoltán színes-szagos beszámolóját a Galéria menüpont alatt tenkithetitek meg! 

Angolul tudók számára itt ajánlom figyelembe a hajókról érkező beszámolók olvasgatását, ha át akarjátok élni az átkelés mindennapjait! 

Jelezzétek a jövő évi átkelésetek igényeit a challenge@balasailing.com -on mihamarabb, ha tudok segíteni a tervezésben és megvalósításban!