Befutottak a Clipper 07-08 földkerülői!

Csodás fogadtatásban volt részük a 35000 tengeri mérföldes földkerülő versenyükről Liverpool-ba, a 2007. szeptember 16-i indulás helyszínére hazatérő Clipper 07-08-as versenyzőinek!

A tíz darab 68’ lábas óceáni versenyhajó amatőr legénységének a liverpooli Albert Dockba történő megérkezés életük legnagyobb kihívásának, a Clipper 07-08-as Földkerülő verseny bajnoki címéért folytatott harc, az elemekkel való kűzdés végét jelezte.

A New York által szponzorált jacht a verseny során hatodik alkalommal elsőként teljesítette az adott versenyszakaszt, ezzel az összesítésben az első helyet és vele a Clipper Trófeát is megszerezte! Kapitánya az a skót származású Duggie Gillespie, akivel Én először hajóztam át az angol csatornát az Isle of Sark nevű Challenge ’72 óceáni versenyhajón 2006-ban. Egy igazi higgadt profi, a Dél-Indiai óceáni versenyek szakértője, nagyszerű ember és a mentorom, méltán érdemli meg a címet! Gratulálok Duggie!

New York a kemény munkát, a csapatmunkát, csapatmunkát, csapatmunkát és a csapatmunkát emelte ki, mely lehetővé tette számukra, hogy a végig nagy esélyes Hull and Humber elől elhódítsák a trófeát!

Mivel a verseny 10 jachtjából 5 hajó kapitánya is nagyon jó barátom és volt kollégáim, különösen a Hannah Jenner által vezényelt Glasgow: Scotland with style Clipper, a 10 versenyjacht közül az egyetlen nő által irányított csapat eredményére vagyok büszke; az összesítésben 3. helyen végeztek!

A jachtokon csak egyetlen profi van; a kapitány, akinek a szerepe, hogy a csapatot győzelemre vezesse. A legénység mind amatőr, 40 %-uk még sose vitorlázott a Clipper tréningjei előtt. A legénység számára a beérkezés megrendítő pillanatokat tartogatott.

Több ember mászta már meg a Mount Everestet, mint ahányan különböző jachtokon körbeversenyezték a Földet. A megérkezéssel ennek az életreszóló kalandnak szakad vége.

A Clipper 07-08 csapatai az elmúlt 10 hónapban körbehajózták a földgolyót, háromszor átkeltek az Atlanti óceánon, egyszer a Csendes óceánon, átszelték a nem túl népszerű Dél-Indiai óceánt és megálltak 5 földrészen.

A Clipper verseny szülőatyja Sir Robin Knox-Johnston, az első ember aki 1969-ben megállás nélkül, egyedül körbehajózta a Földet. A Clipper Földkerülő jachtversenyt 1996-ban hozta létre, hogy elérhetővé tegye az átlagemberek számára, is amit Ő átélt.

Köszöntőjében kifejtette, hogy reméli a versenyzők egy egészen más attitűddel mennek haza. Elmondhatják magukról, hogy a Clipper-rel most hajózták körbe a Földet, ezentúl valószínűleg mindent jobban tudnak majd megcsinálni.

Elérték az egyik legnehezebb sport teljesítményt és a legmagasabb elismerést a vitorlázásban – a földkerülést.

A Clipper versenyeknek köszönhetően a résztvevőkből 1400-nál is többen váltak már óceáni versenyzővé, ebből közel 300-an vitorlákkal versenyezték körül a földet.

A liverpooli megérkezéssel 62 új földkerülő csatlakozott ebbe az exkluzív klubba!

Nevezzünk együtt a 2009-10-es versenyre!
Jelezd a challenge@balasailing.com -on ha Te is át szeretnéd élni az óceán nyújtotta kihívásokat!