Hatodikként végzett Magyarok Máltáról!

Október 18-án 11 órakor ágyúlövésre rajtolt a máltai Royal Yacht Club által szervezett 40. jubileumi Rolex Middle Sea Race mezőnye. Ezen a neves versenyen vett részt egyedüli magyar csapatként a Jensen Sailing Team a Femme Fatale elnevezésű, 14 méteres, Beneteau First 47,7 típusú hajóval.

A Frigyer Attila kapitány vezette, több magyar bajnokot is tömörítő 12 tagú magyar legénység egyik tagja, Georgi Zoltán így emlékszik vissza a verseny legizgalmasabb pillanataira: „Október 19-én 21:17-kor 38*32' 1" N 15*32"20' E volt a pozíciónk a Messinai Szorosnál, majd 21-én 38*16' 3" N 13*14'24" E. Aztán három, napozós, kényelmes nap után este a szolgálat váltása után le kellett vennünk a spinakkert, mert változott a szél erőssége és iránya. Génuára váltottunk, majd az éjszaka folyamán ezt fokra cseréltük és egy 2 napos kemény vágta vette kezdetét. Ekkor 25 csomós szélben 7-9 csomóval mentünk, majd egy 45 csomós viharba keveredtünk, ahol is reff3-ból le kellett kapnunk a grósz maradékát, mert félő volt, hogy esetleg megsérül.

Ez a vihar olyan hatalmas volt, hogy több csapat is kénytelen volt feladni a versenyt: volt, akinek az árbóca törött el, másoknál elszakadt a vitorla, de olyan is akadt, akibe belecsapott a villám! Szóval ez a 2 nap bizony kemény munka volt!”

A csapatnak ebben a két napban nem sok pihenés adatott: volt, hogy a decken lazíthattak egy kicsit - szakadó esőben, és a 48-ból csak négy órát tölthettek alvással, azt is ülve. A legküzdelmesebb napon a menü is meglehetősen szerény volt: reggelire csupán egy kis csokoládéra és egy bögre teára, ebédre két virslire, vacsorára pedig egy pohár levesre volt ideje az elemekkel küzdő legénységnek.

A vihar után a Femme Fatale pozíciója 37*50'31" N 12*14'47" E Favignana volt. Onnan már jó, kifújt szélben siklott a hajó Málta irányába, jóformán egy takkon. A Jensen Sailing Team végül saját kategóriájában hatodikként futott be a Földközi-tenger legrangosabb vitorlás eseményén.

A BALASAILING nevében gratulálunk az óceáni körülményeket vállaló és ott kiválóan teljesítő csapatnak!